Újra támogattuk az Alba Innovárt

2020. október 15.

Jelképes átadón adta át Katus István, a Howmet-Köfém Székesfehérvári Könnyűfémmű Kft. vezérigazgatója a Howmet Aerospace Alapítvány 40 ezer dolláros, azaz több mint 12 millió forintos adományát hétfőn, mellyel az Alba Innovár Digitális Élmény- és Oktatási Központot támogatja a szervezet.

A támogatás kapcsán Laufer Tamás, a Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, hogy az Alba Innovárban az elmúlt három évben 15 ezer fiatal fordult meg és a tehetséges, érdeklődő fiatalok ingyenes szakkörökön is gyarapíthatják digitális tudásukat. Az adománynak köszönhetően tovább bővül az Alba Innovár oktatási palettája: újabb szakköröket tudnak szervezni.

Katus István, a Howmet-Köfém Kft. ügyvezetője hangsúlyozta, hogy a 21. században életünk minden területét átfonja a digitalizáció. "Azt szeretnénk, ha a mostani gyerekek úgy kerüljenek ki a az iskolapadból, hogy ezeknek a készségeknek a birtokában legyenek" - fogalmazott az ügyvezető, kiemelve, hogy hosszú távon gondolkozik az alapítvány. A vállalat az elmúlt 20 évben közel 2,5 milliárd forinttal segítette Székesfehérvár fejlődését.